Minél idősebb valaki, annál inkább emlékszik, a régen volt dolgokra, és mesél is róla szívesen. A Kossuth-díjas színésznőnél viszont éppen ellenkezőleg működik a dolog.
Érdekes családba született, Esztergályos Cecília nagypapája például Pécsett volt országgyűlési képviselő, még a háború előtt. A keresztneve generációról, generációra szállt a családban. Az egyik nagymamája, és a nagynénje is Cecília. Sőt, a nagynénje pont mint ő, Esztergályos Cecília. A családi titkokról a FEM3-on mesélt a művésznő Joshi Bharatnak, aki tudta, hogy a II. Számú Női Klinikán született a Baross utcában.
– 1943. január 26-án – vágta rá Cili. – Az uram megtalálta az édesanyám 1943-as naptárát. Ugyanis, eddig nem tudtam, hogy pontosan mikor születtem. 1943. január 26-án, de hogy éjjel, vagy reggel? A mama azt mondta, ne haragudj Cilike, de nem ezzel voltam elfoglalva, nem emlékszem, hogy mikor születtél. De a naptárban benne van, tizenegy óra, ötvenötkor, tehát majdnem huszonhetedikén – meséli a színésznő, aki büszkén újságolta, már hetvenöt múlt. Majd nevetve mesélt arról, mennyi mindent elfelejtett, milyen sok dologra nem emlékszik. Szokta nézni a Família Kft. sorozatot, amiben Szépnét játszotta.
– Fogalmam nincs, mi lesz a vége, mi volt a közepe, kivel találkoztam. Érdekes. Amikor Joshi Bharat arról faggatta, hogy pici kora óta benne volt-e az a nyüzsgés, pezsgés, ami annyira jellemző rá, meglepő állítással rukkolt elő.
– A gyerekkoromra egyáltalán nem emlékszem. De soha nem is emlékeztem, hogy milyen voltam kicsinek, közepesnek. Keveset beszéltem, mindig néztem azokat, akik a szobában voltak. Az arcokat. Most azokat festem, és kerámiázom.
Forrás: Blikk