Először a láncfűrészét vitték el, később a kutyáját is megmérgezték!

Rózsi egy interjúban beszélt a migránsokról és a szomszédjában lakó romákról is.
Szerinte világrészek akarnak áthelyeződni, amit ő elfogadhatatlannak tart. Úgy gondolja, hogy mindenki a szülőhelyén találja meg a boldogulását, és ne zavarjon másokat.

'Ez a nézetem. Kerítéspárti vagyok, és pár sodronyt is szívesen hozzáadnék. Ha át akarnak gyalogolni a birtokomon, a rendcsinálásba magam is beavatkoznék.'
Októberben egy részeg betörő is járt az énekes birtokán, és lopott az ott parkoló autókból. Rózsi elmondta, hogy ketten voltak, de csak egyet kaptak el. Szerinte ezek pitiáner senkiháziak, mert az egyik visszapillantóról még a rózsafűzért is leszedték. Tőle csak egy bicskát vittek el, de az egyik haverjától 15 ezer forintot.

Nem ez volt az első eset nála, mert amikor a ház még nem volt kész, és egy közeli tanyán laktak a feleségével, az épületet teljesen feldúlták, amikor nem volt otthon. A padláson keresztül mentek be.

'Akkor is adódtak problémák, amikor romák laktak a szomszédban. Először a láncfűrészem tűnt el a kamrából, ahová csak egy kisgyereket lehetett beszuszakolni a rácson keresztül, és ilyen forma kölykei itt csak nekik voltak. Később a kutyámat mérgezték meg, de ekkor már átmentem hozzájuk egy szőlőkaróval. Nem szívesen fenyegetőztem, de ha nem tettem volna, nem lenne miheztartás. Ezért is szoktam gyakorolni a lőtéren.'