Facebook oldalán tudatta követőivel Csisztu Zsuzsa, hogy elveszítette szeretett nagynényjét, Franciskát.

Ezeket a megható sorokat írta a képéhez:
'Drága Franciska, Ég Veled!
Csak a veszteségek képesek megállítani az időt egy pillanatra.
Miközben rohanós, feladatokkal tűzdelt hétköznapok szaladnak velem, ismét meg kell állnom, hogy elbúcsúzzak valakitől. 
Szeretett nagynéném, Kaprinay Tiborné, Hegyi Franciska engedett most ezúttal a fenti hívószónak és csatlakozott testvéreihez, Imréhez, Palihoz és Édesanyámhoz, Erzsihez, hogy az általuk csak “Négyek Bandájának” nevezett, humorban és iróniában, tehetségben és kvalitásokban szinte utánozhatatlan “égi banda” utolsó tagjaként beérje őket odafent.
Drága Franciska, mindig is nagy harcos voltál negyedik, legkisebb gyerekként, mert a nagyok közötti érdekérvényesítést bizony, már fiatalon tanulnod kellett. Az egész család ajándéknak tekintett, egy világháborúból megtért, boldog édesapa, a Nagyapánk ajándékának. Tehetséges vívóként sokra vihetted volna, de a szerelem és gyógyszerészi hivatás Ózdra vitte az utad.
Onnantól, végeláthatatlan sztorik gyűjteményét szállítottad az ózdi patikából, ahová imádtak betérni hozzád, mert - a szakmán túl – a csacsogás nagymestere is voltál. 
Mindig esemény volt, amikor megjelentél nálunk – s ahogy viccesen bejelentetted: “Na, meggyütt a vidéki rokony!”
Viszont mikor kikuncogtunk magunkat, megálltál, nekidőltél az ajtófélfálnak és egy félmosollyal az arcodon, de nagyon is komolyan azt kérdezted anyutól, imádott nővéredtől, az én édesanyámtól: ...”Na, Szivikém, megyünk végre grillcsirkézni?”
Tőled a világ összes cukrászdája bezárhatott volna, csak husiból legyen elég, ez volt a mottód. Mindent teljes lelkesedéssel voltál képes csinálni, ha szavalni kellett, vagy éppen együtt dúdolni ‘Pavcsi’, vagyis imádott Pavarottink valamelyik áriáját. 
Egy csodás unokatestvérrel, a szinte bátyámnak tekintett és testvérként szeretett Tiborral is megajándékoztál engem – minket – na, és persze azokkal az önfeledt percekkel, amelyeket a nagy családi társasjátékok hangos, kacagós, pillanatai égettek belém örökre.
Igen, az önfeledt, gurgulázó nevetést is siratom kicsit veled, s persze gyerekkoromnak egy visszahozhatatlan szeletét, amelynek kortanúja voltál, például az összes, versenyzőként neked küldött, külföldi képeslapgyűjteményem örzőjeként is. 
Drága Franciska, öleld meg a “Bandatagokat”, a férjedet és szüleidet odafenn, és közbenjárva a Nagy Forgatókönyvírónál, most már onnan vigyázd, kérlek az utunkat.
Drága Franciska, Isten Veled, nyugodj békében!'