Vajon a szülei mit szólnak ehhez?

Schobert Lara fiatal kora ellenére magánéletét már régóta megosztja a közösségi médiában. Szülei nyomdokait követve  az Instagramon nagy követőbázist épített fel, több mint 75000 kíváncsiak minden lépésére, amit megoszt ezen a felületen. Emellett a fiatalok kedvenc zenei alkalmazásán a Musicallyn 300.000 figyeli megjelenéseit.

Az Instagramon megosztott fotói között van néhány szexi kép is, amire még követői is azt mondják, hogy 14 évesen nem kellene hogy felkerüljenek a netre. A fürdőruhás képek sokszor többet mutatnak, mint az illő lenne. De nemcsak ez okozhat gondot a kislánynak, hanem az is, hogy sokan negatív kritikával illetik megjelenését, kinézetét. Ezeket Lara igazán felnőtteket meghazudtoló profizmussal kezeli, hiszen epés megjegyzések mellett gyorsan törli a nem kívánt hozzászólásokat.

A borsonline.hu megkereste Schobert Norbit is, hogy értékelje lánya megjelenését a közösségi médiában. Vajon nem túl korai ezeknek a fotóknak a posztolása, és egyáltalán ellenőrzik a szülők, hogy mit rak fel lányuk ezekre az oldalakra? Nem féltik a közösség negatív véleményétől?

– Mi nem szólunk bele, azt posztol a követőinek, barátainak, amit akar. A közösségi oldalai nem irányítottak, nem szponzoráltak. Ha valami hülyeséget akarna kitenni, azt nem engednénk, de nem is történt még ilyesmi.

Naponta halljuk a netes zaklatások történeteit, főként a fiatalok ellen irányuló támadásokat, így az aggodalmunk jogos lehet. Ti mennyire engeditek meg gyermekeiteknek, hogy életüket a neten éljék?

HA TETSZETT, KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS A CIKKET! KÖSZÖNJÜK!