Weisz Fanni ádesanyja, Lénárt Ágnes kapcsolata nagyon megromlott az utóbbi időben. A konfliktust még jobban elmélyítette, hogy Fanni és Hajmásy Péter titokban tartotta meg az esküvőjét -mint kiderült, a családtagokkal rossz időpontot és címet közöltek. 
Ágnes úgy dönött, nem hallgat tovább és elmondja az igazságot Fanniékkal kapcsolatban.

– Pétert rajtakaptam egy hazugságon, amivel szembesítettem. Ekkor kezdte ellenem és a fiam, Gábor ellen hangolni Fannit. Ezután volt egy csúnya vitájuk. Egy hatalmas koppanásra mentem be, és arra, hogy mindenféle büdös k*rvának hordja el a lányomat – mondta el a Star magazinnak.

– Elmagyaráztam neki, hogy akkor sem engedheti meg ezt a viselkedést, ezt a hangnemet a lányommal szemben. Majd elküldtem a háztól, mire ő csak azt hajtogatta: ő is itt lakik. [...] Fanni végül tisztázta a helyzetet, így Péter összepakolt és elment. De hozzátette: jegyezzem meg, bármit megtehetek a lányomért, de nem tudom szexuálisan kielégíteni – fejezte be a gondolatot Ágnes.

Ezek után Péter és édesapja kérték számon Ágnest.

– 'Elmondtam neki, hogy a fia hogy viselkedett a veszekedés során, és mit vágott a fejemhez. Erre az apja csak annyit mondott: jó, de igaza van, nem? Ekkor fogtam fel, hogy nagyon nagy bajban vagyok.'

Fanni és Péter új életet kezdtek, Fanni édesanyja nélkül -Ágnes szerint a férfi eltiltotta tőle a lányát. Amikor az asszony a médiához fordult, megfenyegették.
Az anya depresszióval küldött a történtek után, de próbál harcolni a lányáért.

– Az apukám is erőre kapott szerencsére, és ő is azt szajkózza: meg kell menteni ezt a kislányt, mert bajban van! Nem venném biztosra, hogy Péter nem bántalmazza a lányomat. És Fanni biztosan elhallgatná ezt. Oda kell állnom, ki kell szednem ennek a fiúnak a markából – árulta el Ágnes.

Forrás: Blikk