Hosszú Katinka az úszó EB-n adott interjúján elárulta, hogy válása rányomta a bélyeget a karrierjére. 

'A 400 vegyes egy gyilkos szám, és én az utóbbi fél évben nem tudtam „gyilkolni” magam. A felkészülésem nem úgy volt felépítve, ahogy az elmúlt években megszoktam, voltak lyukas napok, hetek, ezért nem tudtam volna tiszta lelkiismerettel nekivágni ennek a távnak. Remélem, hogy nagyon gyorsan rendeződnek körülöttem a dolgok. Az elmúlt hetekben sokat dolgoztam nemcsak a vízben, hanem a parton is, hogy legyen egy olyan csapat mögöttem, ha egy ember kiesik, akkor se kerüljek olyan helyzetbe, hogy minden borul körülöttem -mondta Katinka.

Beszélt arról is, hogy hogyan viseli a média figyelmét.

'Fél év ráment a magánéletemre, nem volt egyszerű, de a következő kettő sem lesz az Tokióig, mert nem fogok kikerülni a nagyító alól. Sokat tanultam ebből az időszakból, közel a harminchoz magamat is jobban megismertem, magabiztosabb lettem. Az úszással nem akartam leállni, de az összemosódott a magánéletemmel, és így alakult. Már semmi nem lesz ugyanolyan, mint régen, de a motiváció megvan bennem, az úszás iránti szeretetemet nem veszítettem el Shane-nel.'

Forrás: Bors