Érdekes dolgokra derülhet fény!

Válaszd azt, amelyiket a legközelebb érzed magadhoz, majd görgess le az értékelésért.

 

 

1-es kép:

Érzelmi szinted általában magas

Megválogatod, kivel barátkozol és kivel nem. Szinte soha nem mutatod ki egyből az érzéseidet, és nem is hagyod, hogy azok vezéreljék, tükrözzék döntéseidet. Ha tehát döntéshelyzet elé kerülsz, inkább alaposan végiggondolsz minden lépést, és csak aztán határozod el magad az egyik mellett.

Jól bánsz a szavakkal, mégis előszeretettel kommunikálsz gesztusokkal kísérve.  Hajlamos vagy a saját fejed után menni, és nem is szereted, ha környezeted tanácsokat ad neked.

2-es kép:

Érzelmi szinted átlagos

Gyakran uralkodik el rajtad egyfajta belső konfliktus, melynek köszönhetően a társadalmi és az érzelmi kapcsolatokban egyaránt félénkké válsz. Általában bizalmatlan vagy az emberekkel szemben, és ez is oka annak, hogy nehezen létesítesz kapcsolatokat.

Minden bizonnyal a szüleiddel megromlott (vagy nem túl jó) a kapcsolatod, ezért akadnak kapcsolati nehézségeid. Életed folyamatos belső vívódásokból, csatákból áll még akkor is, ha kívülről az jön le rólad, hogy viszonylag nyugodt életvitelt folytatsz.

3-as kép:

Érzelmi szinted rendkívül magas!

Szerelmi és baráti kapcsolataidból egyaránt hiányzik az igaz szeretet, ezért életed szinte nem is szól másról, mint az ideális kapcsolatok felkutatásáról. Ezt a szeretetet minden bizonnyal a szüleidtől szeretted volna megkapni. Mindez persze nem azt jelenti, hogy te magad képtelen vagy szeretni, sőt!

Azért, hogy elkerüld a csalódásokat és kellemetlen helyzeteket, párodat és szeretteidet elhalmozod a szereteteddel, és egyfolytában a kedvükben akarsz járni.

Időnként nehezen kezeled a kapcsolatokat a munkahelyeden is, mely annak köszönhető, hogy a valós életben megélt rossz élmények annyira rögzültek benned, hogy egyfajta akadályt képeznek mélyen, a tudatalattidban is.

4-es kép:

Érzelmi szinted magas

Mind az érzelmi, mind a társadalmi kapcsolataidban tiéd az irányítószerep, szinte mindig te vagy az aktívabb,  dominánsabb fél. Ha partnered nem tudja tartani veled a lépést, hamarosan ráunsz, és odább állsz.

Szereted, ha a kívánságaid és a vágyaid hamar valóra válnak, semmire sem szeretsz hosszan várni, partneredet pedig egyenesen birtokolni akarod. Csak az lehet számodra az ideális társ, aki azonnal a rendelkezésedre áll, ha éppen van valami óhajod.

5-ös kép:

Érzelmi szinted minimális

Szeretsz társaságban lenni, általában aktív résztvevője vagy a beszélgetéseknek, az azonban kihoz a sodrodból, ha valaki nem osztja a véleményedet, pláne, ha szembe megy veled.

Gyakran fordul elő, hogy beszélgetés közben kemény és durva szavakat használsz, és olyasmit jelentesz ki, amelyre egyszerűen nem lehet mit válaszolni.

Sokszor a beszédtől független, rejtett, többnyire nem is tudatos kommunikációt használsz. Mozdulataidon, gesztusaidon keresztül a tudatalattid próbálja kifejezni azt az akaratát, hogy mindenáron a figyelem középpontjában lehess.

6-os kép:

Érzelmi szinted gyenge

A munkahelyeden és a baráti körödben szereted vezető szerepbe helyezni magad. Szereted, ha környezeted elismer, és szabályosan kényelmetlen helyzetben érzed magad, ha figyelmen kívül hagynak. Ki nem állhatod, ha valaki tanácsot akar adni neked, vagy bele akar szólni a dolgaidba, az „én megmondtam” kijelentéstől pedig hidegrázást kapsz.

Nincs ez másképp a magánéletedben sem: ha a párod vagy a barátod támogatni próbál azzal, hogy jó tanácsokkal lát el, fennáll annak a kockázata, hogy folytonos visszautasításban lesz része, és előbb vagy utóbb a kapcsolatnak bizony vége is szakadhat emiatt. Mindez azért van, mert gyorsan szeretnél előrehaladni, fejlődni, de lélektanilag fontos számodra, hogy mindez csak és kizárólag a saját erődből történjen. Az egód egyfajta védőkorlátot alakított ki a külvilág felé.

Forrás: noiportal.hu