Az ismert nótát folytathatnák így is, hiszen egy hónapig vár mindenkit a Generali Gyerek Sziget.

Júniusban már megszokhattuk, hogy a Hajógyári-sziget a gyermekek szórakoztatását szolgálja. Idén sincs ez másként, egészen június 26.-ig várják az érdeklődőket minden szombaton és vasárnap, reggel 10-08 óráig. Több száz ingyenes programon vehetnek részt a gyermekek. 

Ezen a hétvégén többek között lesz Hangszervarázs koncert, Tamariska Táncegyüttes fellépése, Kolompos mulatság, Harlekin Bábszínház, Varró Dániel-Radványi Balázs előadása.

A programok, koncertek, kézműves foglalkozások mellett, sok játszóház is kitelepült erre az időre a szigetre. A Csodák Palotája például mindkét napon, előre meghatározott időpontokban fizikai kísérletekkel szórakoztatja a nagyobb gyerkőcöket.

A szülők sem fognak unatkozni, hiszen rájuk is gondoltak a szervezők. A lisztérzékenység súlyos és egyre több embert érintő kérdésével foglalkoznak majd. Ezen kívül az 50-es évek motorcsodái is kiállításra kerülnek. A régi szép időket visszaidézve pedig retro videójáték kiállítást is megtekinthetnek.

Az állatbarátoknak is szerveznek érdekes bemutatót, ezen a hétvégén a Golden és Labrador Retriever kutyafajtákkal ismerkedhetünk meg közelebbről, valamint az Állatbarát találkozón a REX Kutyaotthon Alapítvány védenceivel találkozhatnak a gyerekek. A Zewa Állatfarmján még lámát is simogathatnak.

Számtalan ügyességi játék, mint például a kalandpálya, bringa ügyességi teszt, teszi még érdekesebbé és mozgalmasabbá a szigetet. A modern táncok kedvelői a No Comment tánctanoda tanulóival együtt hip-hopozhatnak majd.