Ma így néz ki a 83 éves színész

Sokan még nem is éltünk 1972-ben, amikor Pierre Richard főszereplésével bemutatták a 'Magas szőke férfi felemás cipőben' című francia vígjátékot. Hazánkba a film csak két évvel később volt látható a mozikban, azonban átütő sikerű volt, ráadásul a mai napig rengetegen ismerik és beszélnek róla. A főszereplő hazájában elismert művészként rengeteg filmben játszott később is, főként vígjátéki szerepeket kapott.

Kissé mindig az ütődött, vicces és szerencsétlen karaktert játszotta, mint aki a felemás cipőben volt. Színházi szerepei már komolyabbak voltak, ezen kívül pedig dokumentumfilmeket készít és szerepel is bennük. Bár már 83 éves még aktívan dolgozik, és imádott hobbijával a borászattal sem hagyott fel. Húszhektáros szőlőjében évente 80.000 üveg bort állítanak elő. A színészet mellett filmrendezőként és forgatókönyvíróként is tevékenykedik.  Művészneve az eredeti nevéből került átalakításra, mely Pierre-Richard Maurice Charles Léopold Defays. Ezzel valóban nehéz lett volna szerepeket kapnia! Három házassága és válása nem éppen mondható sikeresnek. Két fia született, mindketten zenészek.