Szív­szo­rító ki­tar­tás­sal gyó­gyul!

A szí­nész két és fél évvel sú­lyos agy­vér­zése után elő­ször be­szélt ál­la­po­tá­ról egy rá­dió­in­ter­jú­ban.
Két és fél évvel ezelőtt mindenki dermedten hallgatta a hírt, hogy Kulka János súlyos agyvérzést kapott.

A színész ugyan felépült az életveszélyes helyzetből a gyors és hatékony műtéti beavatkozásnak köszönhetően, de maradványtünetként úgynevezett afáziába esett, vagyis elvesztette beszéd-, olvasás- és íráskészségét. A színész szerda reggel az agyi katasztrófa után először szólalt meg a Klubrádióban, ahol barátaival Lang Györgyivel és Falusi Mariann-nal beszélgetett. A stúdióba elkísérte őt Varga Sarolta klinikai logopédus is, akinek köszönhetően fantasztikus javulás állt be a színész állapotában.
Kulka ugyan nehezen beszél, és a betegség hatásaként gyakran keresnie kell a megfelelő szavakat, de írásban már tökéletesen kommunikál és az énekterápiának köszönhetően napról napra javulnak verbális készségei. Ennek hatására megnyugodott…

'Jánoson a zeneterápia segített. A zenével sikerült beindítani a beszédfunkcióját. Ott ültem az ágyánál, és a telefonomon őt hallgattuk: ahogy a Halleluját énekli Leonard Cohentől, meg a Nagy utazást, s az ember, akinek a hangja egykor áradt, de most ott feküdt az ágyon beszédképtelenül, egyszer csak kiadott egy hangot magából.

Énekelni kezdett
– mesélte Varga Sarolta a terápia első, legnehezebb időszakáról.

Forrás: Ripost