Ambrus Attilának megint meggyűlt a baja a rendőrökkel.

Ismét meggyűlt a baja a Viszkis rablónak a hatóságokkal. Az egykori bankrabló, Ambrus Attila ugyanis egy hónapja ittasan vezetett, majd miután megállították a rendőrök, a helyszínen el is vették a jogosítványát.

Ambrus Attila a Blikknek beszélt arról, már nem akar rosszat tenni, így egyből beismerte, hogy ivott. Szegedről tartott hazafele, és bevallása szerint két pálinkát fogyasztott mielőtt volán mögé ült volna. Ambrus hozzátette, még nem tudja, hogyan fejeződik be az ügye, de elismerte, hogy nehéz helyzetbe került.

„Félkarú ember lettem így, jogsi nélkül nem tudok vezetni, nem járhatok szabadon – mondta a Viszkis. – A feleségem, Réka visz mindenhova, mert sofőrt nem tudnék megfizetni. A párom várandós, nem kérhetem meg, éjjel maradjon fent miattam, vagy vezessen több órát.”

Az ügyvédje elmondta a lapnak, hogy az eset rendkívül hátrányosan érinti Attilának és családjának az életét, és reménykedik benne, hogy a jogosítványát végül csak néhány hónapra vonják be.